Az új album szövegelosztása
Tudom, hogy sokan igazságtalannak szoktátok érezni a szövegelosztást és háborogtok érte (valószínűleg fog kritikát kapni ez a cikk is), de rossz látni, mikor egy-egy videó alatt odakommentelnek az emberek, hogy "Jin már megint nem kapott elég szöveget", vagy "Jungkooknak már megint jóval több szövege van, mint a többieknek." Ez általában így is van, de gondoljunk bele, hogy hogyan eshet ez a többi tagnak, hiszen a Bighit osztja be a szöveget, sok beleszólásuk nincs. Jungkook egyszer elmondta, hogy fél szóló dalokkal előállni/fellépni, mert magukat az ARMY-k bántják érte a legtöbbet.
Az új albumban azonban a szövegelosztás viszonylag korrektre sikerült, Jin is jóval több szöveget/szerepet kapott, mint általában. Nézzük is meg dalonként a százalékos eloszlást! (A sorban nem fog szerepelni Jimin szólója, a Serendipity és a Skit.)
1. DNA:
A srácok legújabb MV-jében a rap line kapott kevesebb szerepet, közülük is Suga került a leginkább háttérbe, de ez érthető, hiszen a zene dallama, felépítése inkább az énekeseknek kedvezett.
2. Go Go
A sokak által kedvelt Go Go hangulata nagyban hasonlít a WINGS albumban megjelent 21 century girls című számra, ám az felosztás most épp az ellenkezője.
3. Pied Piper
Az általatok harmadik legkedveltebb zene felosztására már inkább mondható, hogy a tagok között nagy százalék különbségek vannak. Jungkook és Jimin vezeti a sort, majd utána több, mint 10%-os törés következik.
4. MIC Drop
A MIC Drop-ról a Cypher részek juthattak eszünkbe, ahol a rap line kerül előtérbe.
5. Best Of Me
A Best Of Me szintén egy lágyabb hangvételű dalnak sikeredett, ahol a vocal line jeleskedhetett igazán.
6. Illegal
Az Illegal a vocal line egy külön száma, ahol az elosztás már majdnem tökéletes, ha az egyenlőségre törekszünk, ám hangzás ügyileg véleményen szerint teljesen rendben volt, nem volt feltűnő, hogy Jungkook több, mint fél perccel több lehetőséget kapott hangjának megcsillogtatására.
7. Outro: Her
És ha már van külön zenéje a vocal line-nak, akkor miért ne lehetne egy a rap line-nak is! Itt az elosztás olyannyira tökéletes, hogy csak néhány másodpercnyi különbség van a tagok között.
A cikknek nem a kedélyek felkorbácsolása volt a lényege, hanem épp ellenkezőleg, hogy mögélássunk a felosztásnak és így kicsit talán mindenki lenyugszik. Mindegyik tag azt csinálja, amit mindig is akart: énekel/rappel.
Namjoon azt mondta, hogy "Ne irigykedjünk a másikra", ezért megkérnélek titeket, hogy szimplán csak élvezzétek, amivel mindig fáradoznak értünk!
Forrás: Hexa6on, Kpop Editions, chogiwa
Írta: ShiroO
Nagy-nagy örömmel tölt el, hogy végre drága Jin is több szöveget kapott, és annak is örülök, hogy a vocal és a rap line különálló dalai is egészen jól el lett osztva. Jungkook hangjáért oda és vissza vagyok, meg is értem, hogy több a szövege, bár nyilván az egyenlőség lenne a legjobb, de nyilván nem minden dalba illik bele egy rapper, vagy épp ennek az inverze, egy vokálos hangja. És mindenkinek egyedi a hangszíne is. Tehát én összességében elégedett vagyok :D
VálaszTörlésKöszönjük szépen a statisztikát, örömömre szolgált végig nézni. És Jinnek nagyon-nagyon örülök. Remélem a közel jövőben is egyre több és több része lesz majd neki is, hiszen szerintem neki is bájos hangja van <3