Katonai szolgálat Dél-Koreában
Feltűnt, hogy sok ARMY kezdett el aggódni a BTS kötelező
katonai besorozása miatt. Ez talán a Bigbang TOP-jának is köszönhető, akit
februárban soroztak be.
Hoztam nektek néhány információt erről az egészről, hiszen
minél informáltabbak vagyunk, annál könnyebb feldolgozni/túlélni.
MIÉRT?
"Miért, oh, miért kell katonának állniuk?"
Észak és Dél-Korea között még mindig konfliktus van és
igencsak valós a háború veszélye, ezért fontos, hogy Dél-Koreának sok katonája
legyen.
Jelenleg MINDEN Dél-koreai férfinak 2 éves katonai
szolgálatot kell letöltenie a hadseregben 19 és 35 éves kora között. A nők is
bevonulhatnak, de csak önkéntes szolgálatot végezhetnek.
A minimálisan szükséges katonai szolgálatba lépés ideje 21
hónap.
Nézzük, mit von maga után a besorozás...
BESOROZÁS
2 fajtája van a kötelező katonai szolgálatnak:
1. Aktív szolgálat
Ez 5 hét tréninget foglal magába, hogy katonákká váljanak,
aztán beosztják őket, kiosztják a szerepüket.
2. Közszolgálat
Metróállomásokon, parkolókban, stb. dolgoznak, valamint mint
kormányzati tisztviselők.
Az egyén által nyújtott szolgálat típusát egy fizikai teszt
határozza meg. A teszt megmutatja, hogy egy 1-7-es skálán milyen egy ember
alkalmassága és egészsége.
1-3-as szint:
Ez a leggyakoribb, ami azt jelenti, ha valakit ebbe sorolnak
be, annak aktív szolgálatot kell végeznie.
4-es szint:
Közszolgálati teendőket kell ellátnia. Általában akkor
kerülnek ide emberek, ha valamilyen betegségük, sérülésük van. Sugának régebben
megsérült a válla a kemény edzések miatt, ezért ez valószínűleg közre fog
játszani az egészségügyi vizsgálat eredményeiben.
5-7-es szint:
Felmentést kap a szolgálat alól. Ez nagyon ritka, általában
hiányzó végtag, vagy súlyos mentális problémák miatt osztják ide az embereket.
Érdekesség: Dél-Koreában a homoszexuális embereket úgy
kezelik, mintha mentális rendellenességük lenne, ezért ha valaki bevallja, hogy
meleg, akkor kevesebb pontot fog kapni az egészségügyi vizsgálaton. Ugyanez
vonatkozik a tetoválással rendelkező emberekre is.
A beosztás után sok lehetőség van a 2 év letöltésére, mint
például: haditengerészet, légierő, különleges erők, rendőrség, tűzoltóság, vagy
kormányzati iroda dolgozók.
A hírességeknek könnyebb utat kell bejárniuk a többi
férfihoz képest. Ami a BTS tagokat illeti, Rap Monsternek egy extra lehetősége
is lesz, amit úgy hívnak KATUSA. A KATUSA egy Amerika és Dél-Korea között
zajló program, és azok a katonák, akik jól tudnak angolul, jelentkezhetnek ide.
Ez könnyebb, mint egy átalagos katonai élet, mert a program katonáinak nem kell
jelenteniük a hétvégéken és éjszakára hazamehetnek.
INDULÁS A HADSEREGBE
Miután megkapják a behívójukat, ezeken kell
keresztülmenniük:
1. Le kell borotválniuk a fejüket
Ezt kötelező megtennie mindenkinek. Sok híresség ezt egy
szalonban végzi el még mielőtt megérkeznének a katonai bázisra, mert lesznek
ott rajongók és riporterek is, ezért azt szeretnék, ha a legjobb formájukban
láthatnák őket.
2. Fénykép
A leborotválás után az újakról csinálnak egy képet. Ez arra
szolgál, hogyha a katona elhunyna szolgálata teljesítése közben, akkor azt fel
tudják használni a temetésen.
3. Egy doboz anyunak és apunak
A katona személyes holmijait beleteszik egy dobozba és
hazaküldik a szüleinek.
AMIT EGY KATONÁNAK MEG KELL TANULNIA
A katonaság egy 5 hetes alapkiképzéssel indul. Ez egy
kiképzőtábor, pont olyan, amiket a filmekben láthattok.
1. Menetelés
Bal, jobb, bal, jobb. Nem olyan egyszerű, mint amilyennek
tűnik. Ez az első dolog, amit az újoncoknak meg kell tanulniuk.
2. Beszéd
Ez egy alapvető dolog, főleg Dél-Koreában, ahol rengeteg
formája van az udvarias beszédnek. A katonaságban minden mondatot ezekkel kell
zárniuk: 다, 나,
vagy 까.
3. Énekelj úgy, mint egy katona
A katonai morál nagy részben függ a katonai daloktól. Az
egyik híresebbet itt meghallgathatjátok. A címe: 멋진 사나이 (modjin sana-ee), amíg úgy
fordítanék, hogy "A menő ember".
(멋진 사나이)
4. CBR - Gázkamra kiképzés
Sokan, akik már túl vannak ezen azt fogják mondani, hogy ez
a legrosszabb része az egésznek. Az újoncoknak fel kell venniük a
gázmaszkjukat, be kell menniük a kamrába, le kell csavarniuk a légző tartályt,
vissza kell csavarniuk és elhagyni a helyet. A gázmaszk biztosítása problémás
lehet és a beáramló gáztól való szenvedés sem lehet egyszerű. Lejjebb
megnézhetitek a Got7-ből Jackson gázkamrás kiképzését.
5. Általános tréning
Ez magába foglalja a hegymászást teljes felszerelésben és
fegyverrel a kézben, továbbá a menetelést, a futást, a fekvőtámaszozást, az
ugrálást és még sok minden mást is. A fegyverrel való tüzelés a kiképzés része,
valamint az alapértelmezett katonai fegyver és kézigránát kezelése is.
A FÉLELMETES DOLGOK
Összeszedtem nektek néhány dolgot, amikkel még jobban
beleláthatunk egy katona mindennapjaiba.
1. A vörös és fekete sapkások
Ők a vezetők, a főnökök, akik az újoncokat tanítják. Nekik
minden szavuk törvény, nem éri meg velük ujjat húzni. Minden az irányításuk
alatt áll még a barakkokban is.
2. Kollektív büntetés
Akárcsak a Kpop-ban, úgy a katonaságban is mindenki egy
csapat, ami azt jelenti, hogyha valaki hibázik, akkor mindenkinek jár a
büntetés.
3. Dohányzás
Sokan szoknak rá a dohányzásra a katonaságban, ezért
fontosnak tartottam ezt is megemlíteni. Nincs túl sok dolog, ahol a katonák le
tudnák vezetni a felgyülemlett feszültséget. Az egyik a foci, a másik a
dohányzás.
TISZTELET ÉS SZÉGYEN
A cikk elején beszéltünk arról, hogy 2 fajta szolgálat van;
az aktív szolgálat és a közszolgálat.
A közalkalmazottakat gyakran lenézik, és azt mondják, hogy a
könnyebb utat járják. Azok a hírességek, akiket a közszolgálathoz ítélnek,
ugyanígy elvesztik a hírnevüket.
Akik megpróbálják kihagyni a katonai szolgálatot, azokat
hatalmas szégyennek tartják és szigorúan megtorolják (börtönbüntetéssel), amint
rájönnek.
Viszont azok a hírességek, akik jóval nehezebb tréninget
hajtanak végre, tiszteletben részesülnek a koreai lakosok által.
A TÁVOL TÖLTÖTT IDŐ
A legnagyobb krízis a hírességek számára, hogy a kötelező
katonai szolgálatuk alatt - ami 2 évet jelent - nem adhatnak ki semmit. Ez
lehetőséget ad arra, hogy amíg odavannak, feledésbe merüljenek.
Ezt úgy tudja kikerülni egy Kpop csapat, mint például a BTS,
hogy amíg 1-2 tag odavan, addig a többiek adnak ki új dolgokat, így fenntartva
nevüket. Ezt a stratégiát választotta a Bigbang és a Super Junior is.
Figyelembe véve a korkülönbséget a BTS-ben, úgy tűnik, hogy ők is erre a megoldásra
fogják adni a fejüket.
Egy másik lehetőség, hogy mindannyian egyszerre mennek el,
aztán évek múlva újra berobbannak. A Bigbang is gondolkozott ezen.
AMIBEN REMÉNYKEDJÜNK
Jin lesz az első tag, akinek 5 éven belül be kell vonulnia.
Reménykedjünk benne, hogy addig valamilyen enyhülés következik be a törvényben.
A másik dolog, hogy bízzunk benne, hogy a srácok elég jó
kondiban vannak ahhoz, hogy aktív szolgálatot végezzenek, így fenntartva a
hírnevüket.
Ha érdekel titeket a Dél-koreai katonai szolgálattal
kapcsolatban több dolog is, akkor ajánlom nektek a Real Men című műsort
(angol felirattal), ahol nyomon lehet követni a hírességek mindennapjait. De ne
feledjük el, hogy amit a képernyőn látunk, azt a katonaság akarja, hogy lássuk,
vagyis lehetséges, hogy valamennyiben eltér a valóságtól.
Forrás: aminoapps
Fordította: ShiroO
jómagam is reménykedem abban hogy sikerül aktívan tölteniük a katonai szolgálatot de lehet hogy jin ujjainak deformitása és rapmonie szívműtétje nem fog javítani a pontokon
VálaszTörlésNem szeretnék senkit megbántani, és veszekedni se szeretnék
VálaszTörlésLehet, hogy csak én gondolom így, de
Kit érdekel a hírnév? Ha oda kerül a sor szerintem inkább menjenek a közszolgálathoz. Végülis nem az a fontosabb, hogy nekik jobb legyen és "biztonságosabb", mint az, hogy meg maradjon a hírnevük?
Kedves Kata, örülök hogy te is így gondolkodsz efelől.
TörlésLegszívesebben betekerném őket egy vastag szivacsba hogy ne lehessen semmi bajuk, még ha nem is lesznek "híresebbek".
Nekem akkor is sokat jelentenének (még ha ők azt se tudják hogy létezem :( )
Viszont Kata, szívesen megismernélek :)
Èn is téged kedves szivacsos lány:)
TörlésDél-Koreában erre fektetnek hangsúlyt. Máshol másra. Az idolok bele vannak pusztulva, ha nem aktív szolgálatra kerülnek, úgyhogy sokkal jobban is járnának azzal. Semmi bajuk nem eshet, emiatt nem kell aggódnotok. :)
TörlésMiért van olyan érzésem, hogy nem fog enyhülni a helyzet a mostani után? 😓
VálaszTörlésSzia nagyon tetszik a blogod!! Tényleg szuper. Nagy army-nak tartom magam (azon belül is aki mindig mindent végig követ és utána néz annak ami a tagokkal történik) ennek ellenére jópár új infóval találkoztam itt. Ügyes vagy és király amit csinálsz! Nem kötözködésből kérdezem, ne érts félre, de van valami oka annak, hogy érdekességnek a homoszexuálisokat hoztad fel? Mármint úgy értem, hogy szerinted a bts tagok közt is lehetséges, hogy meleg valaki? Lehet, higy ez most furán hangzik de szerintem minden nyugati ember fejében megfordul ez a gondolat aki megnéz egy k-pop fiú banda klippet. Imádom a bts és nem akarlak se téged se őket megbántani csak kíváncsiságból kérdezem... Régóta ismerem őket (márha lehet így fogalmazni), de azért egyesek felől még mindig nem vagyok meggyőződve teljesen. De egyébként nem csak a bts-sel vagyok így. Az is lehet, hogy csak én látom így... Persze nem mintha baj lenne ha melegek lennének de azért jó lenne tudni.
VálaszTörlésSzia!
TörlésElőször is köszönöm, hogy tetszenek a cikkek! ^^ Másodszor pedig, nem azért hoztam fel a homoszexualitást, mert látok bennük valamit, hanem érdekességnek, hogy mennyire elavultan kezelik az ilyen helyzeteket. Nem akarják belátni, hogy egy meleg ember is képes teljes szolgálatot ellátni.
Nagyon tetszett ez a bejegyzés.
VálaszTörlésSzerintem azért ezt a két évet le lehetne csökkenteni egyre vagy egy és félre, ez azért kicsit sok de lehet hogy csak nekem de amiket itt le írtál azok alapkán ha jól értelmeztem olyan munkát nem kapnak ebbe amiben esetleg meg is halhatnak eddig legalábbis nem hallottam hogy egy idol katonai szolgálat közben meghalt (csak T.O.Pról volt hírem de tudtommmal ő nyugtatót adagolt túl nem szándékosan és már megmentették de nem kap kimenőt emiatt) jó hogy ezt megtudtam mert bár nem a haverjaim mégis aggódom értük és legszivesebben egy szobába zárnám őket ahol nem lehet bajuk (azért ne higgy őrült Armynak)
Nem kapnak semmmi olyan feladatot, amibe belehalhatnának. A hadsereg fenntartása Észak-Korea miatt szükséges. A határnál szokhat hadgyakorlatozni ezzel fitogtatva erejüket.
TörlésSzia! Köszönöm az egészet. Tetszett, bár én nagyon nagyon aggódom miattuk.:c mindjárt el sírom magam
VálaszTörlésSzia Shiroo! Habár nem vagyok BTS fan, a cikked érdekes volt és számomra sok új infót tartogatott. Főképp a Bigbang miatt olvastam el (VIP vagyok). Én is túlzásnak tartom a két éves katonai szolgálatot. Mindenhol olvasni milyen nehéz a tréning. Kínszenvedés ha egy sztár bevonul, aztán hónapokig szinte alig hallani róla... nehéz. Drukkolok a Bigbangnek és a BTS fiúknak is, hogy szerencsésen vészeljék át.
VálaszTörlésA homoszexualitással kapcsolatban: sajnos Dél-Korea elég radikálisan és elmaradottan gondolkodik e tekintetben. Abba a hitbe ringatják magukat, hogy nem létezik homoszexualitás (ott legalábbis) vagy ha van is, az valami mentális betegség. Ezért bevonulás előtt van egy ilyen vizsgálat, amin az idoloknak át kell esniük és az kimutatja, az ember az-e vagy sem. Ha kiderül, kiközösítik és eláshatja a karrierjét. Valahol azt olvastam, hogy egyszer egy nagy sztár (még a 90-es években) nem akart bevonulni és elutasította a besorozást. Az egésznek az lett a vége, hogy nemcsak a karrierje lett oda, de el is kellett hagynia Dél-Koreát, szóval ez nem vicc.
Nagyon tetszik az oldal! ^^
VálaszTörlésAzt szeretném megkérdezni, hogy Jinnek jövőre be kell-e vonulnia?
2022-ben valamikor
TörlésÜdv nem kötekedni akarok, de Suganak a válla nem a régi sok edzéstől sérült, haben mert elütötték mikor még gyakornok volt.
VálaszTörlésSziasztok!
VálaszTörlésNagyon sokat segített ez a cikk. Tegnap este tudtam meg,hogy a BTS tagjai kötelező katonai szolgálatot fog teljesíteni ( én még soha nem gondoltam bele,hogy Dél-Korea és Észak-Korea között vannak viszályok). Rendesen elszomorodtam,de ma délután elolvastam ezt az oldalt,és már jobban vagyok. Ha a Super Junior rajongóinak, és a Big Bang rajongóinak is át kellet esni ugyanezen...akkor nekünk A.R.M.Y.-knek is ❤ ❤ ❤.
Remélem hamar elmegy ez a pár év.
Lehet,hogy kicsit korai kérdés, de kB hány év múlva térnek vissza? Azt tudom,hogy 2027-ben lesz a disband, amikor a banda feloszlik (ideiglenesen)😶
Mindig, amikor nagyon agyalok ezen az egészen, akkor elolvasom ezt a pár sort.