A BTS sokkolta az internetet egy muszlim rajongójukkal való bánásmódjuk miatt

A BTS meglepte a muszlim rajongóikat hihetetlen tiszteletükkel a szingapúri Music Bank-en. Ez a lány volt a szerencsés, akit random telefonszámos sorsolás alapján választottak ki, és aki készíthetett egy selfiet ezzel a 7 gyönyörűséges sráccal. A tömeg azt is észrevette, hogy J-Hope szólt a többieknek, hogy aki fel fog jönni a színpadra, az egy muszlim rajongó és ne érjenek hozzá. Ezzel kifejezték tiszteletüket, hiszen a muszlimoknál nagy hangsúlyt fektetnek az erkölcsre, a kinézetre, az érintkezésekre és még sok minden másra is.

(A videóban 1.11-től látható.)

A fentebb látható videóban azonban 2 szerencsés lányt is láthatunk. Az első rajongó, aki felment - mint kiderült - ezt teljesen jogtalanul tette meg. Hogy miért? Mert akinek eredetileg kicsengett a telefonja a sorsolás alatt, az sajnos nem volt az épületben, ugyanis nem volt jegye. A fekete ruhás lány pedig kihasználva az alkalmat felrohant a színpadra és úgy tett, mintha ő lenne a szerencsés nyertes.



A lány, ahogy felért a színpadra rögtön Taehyung nyakába ugrott, aki a rajongók elmondása szerint nem igazán örült ennek. De hát ki is örülne, ha valaki hirtelen a komfortzónájába berontana? Mindezek után megkérte Sugát, hogy csinálná-e ő a képet, amit a rapper természetesen visszautasított. Tettei után elnézést kért a valódi nyertestől.





Forrás: koreaboo, twitter
Fordította: ShiroO

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések