Egy koreai sztori 3. rész (fanfiction)

3. rész

Az iskola, mint utóbb kiderült, Szöul egyik legrégibb épülete volt, ezért nagy gondot fordítottak az állapotára. Hatalmas volt. Falait kívülről vörös tégla borította és óriási udvar vette körül. Kicsit hasonlított az amerikai filmekben látott egyetemekhez. Az aulában az iskola titkárságról fogadott egy hölgy, aki az igazgatói irodába kísért. Maga az igazgató egy kedves öregember volt, egyből belopta magát a szívembe. Őszült és erősen kopaszodott, de minden mozdulatából sugárzott az elegancia és a kifinomultság.  Ráncos arca mosolyogva fogadott, ahogy beléptem az irodájába.

-           Miss (Y/N)! Foglaljon helyet! Üdvözlöm iskolánkban! Remélem tanulmányait ugyanolyan kiválóan tudja majd folytatni, mint ahogyan eddig is és remélem, hogy sok új barátra fog majd szert tenni. – Miközben ezt mondta, átnyújtott pár papírt, valamint egy kisebb könyvecskét. – Az órarended, a tanáraid és osztálytársaid névsora, valamint az iskola házirendje. Ez a kulcs nyitja majd a szekrényedet. Arra szeretném kérni, tartsa tiszteletben, hogy iskolánk szigorúan veszi az egyenruha viseletét. Ez kivétel nélkül minden diákra vonatkozik. Az egyenruháját az iskola varrodájában tudja majd beszerezni. Nos azt hiszem ezzel minden fontos információt elmondtam, egyelőre. Csak a holnapi naptól tanköteles, tehát a mai napja még szabad.

Az irodából kilépve kissé elveszettnek éreztem magam a monumentális épületben. A portára visszatalálva útbaigazítást kértem a varroda felé. Szerencsére hamar megtaláltam. Egy kis üzlethelyiség volt, szinte csoda, hogy a rengeteg ruha mellett még emberek is elfértek benne. A ruhák mind ugyanolyanok voltak, csupán csak méretükben különböztek. Bent egy ismerős alakra lettem figyelmes.

-           Namjoon? – A fiú, neve hallatára, felém fordult. Amint meglátott, elmosolyodott.

-           (Y/N)! Nem is tudtam, hogy ide vettek fel.

-           Fiatal úr, legközelebb legyen szíves jobban vigyázni a zakójára! Nem foltozhatom örökké! – Egy apró nő állt Namjoon mögött, kezében az említett ruhadarabbal. Miután átadta tulajdonosának felém fordult. – Jó napot, kisasszony! Miben segíthetek?

-           Egyenruhára lenne szükségem.

-           Egy egész szettre?

-           Igen. Holnap kezdek.

-           Aiigooo! Kisasszony az nagyon sok munka lesz! Attól tartok, az egész délutánt itt kell töltenie. – Halk nevetést halottam a hátam mögül. Namjoon épp menni készült.

-           (Y/N) elkérhetem a telefonszámod?

-           Persze. – Miután megadtam neki megcsörgetett.

-           Hívj, ha itt végeztél. – Mondta majd rám kacsintott. Bólintottam és éreztem, ahogy vér szökik az arcomba. Csak remélni tudtam, hogy nem feltűnő, de a varrónő kaján vigyora mindent elárult.

-           Kisasszony, nem azért mondom, igen helyes fiú, de vigyázzon vele. Nem ok nélkül lyukas mindig a zakója.

Tényleg az egész délutánom ráment, de végül megérte, mert két vadonatúj egyenruha szettel távoztam. Azaz csak távoztam volna. Ugyanis próbáltam kinyitni az ajtót, de az nem akart egy bizonyos szögnél tovább nyílni.

-           Áu.

Újra megpróbáltam, kicsit erősebben.

-           Áu!

Harmadszorra is nekiveselkedtem ezúttal tiszta erőből csaptam ki az ajtót.

-           ÁUU! Fejezd már be! – Egy kéz majdhogy nem kitépte a kilincset, ahogy megfogta a róla visszapattanó és becsukódni készülő ajtót. Áh, szóval tőle nem tudott kinyílni.

-           Jesszus! Ne haragudj! Nem láttalak! Jól vagy? – Egy világos rózsaszín hajú srác nézett vissza rám döbbenten. Arca kissé pufi volt, de csak annyira, hogy még aranyosabbá tegye. Mögötte egy magas barna hajú fiú állt.

-           Tae, ő nem (Y/N)? – Ekkor rajtam volt a sor, hogy megdöbbenjek.

-           Talán, ismerlek titeket?

-           Ah nem hiszem. – Válaszolta a rózsaszín hajú srác. – A nevem Jimin. Park Jimin. Ő itt pedig Kim Taehyung.

-           Annyong! – Köszöntött a másik. – Rapmon már sokat mesélt rólad! Igazából, másról se beszél csak rólad. Áu! – Jimin hátulról fejbe csapta.

-           A barátai vagytok?

-           Fogjuk rá, mondhatni neki dolgo- ÁU! Jiminie!

-           Tae! Fogd már be! – Kezdtem sajnálni Taehyung-ot. Úgy tűnt a fejbe vágása mindennapos dolognak számít náluk. Felkeltették az érdeklődésemet. Lehet, hogy ők is a tagjai annak a maffiának, amit Namjoon vezet? – Igen, a barátai vagyunk. Ami azt illeti éppen hozzá indultunk.

-           Veletek mehetek? – Jimin kérdőn Tae-re nézett, majd vissza rám.

-           Rendben. – Felelte a száját húzva. Látszott rajta, hogy nem szívesen teszi meg. Tae-t ellenben egy cseppet sem zavarta, sőt örült neki, hogy új társaságot kapott. Boldogan ecsetelte, hogy mi történt vele mostanában.

-           Legalább nem nekem kell, huszadszorra is végig hallgatnom. – Jimin halkan elejtett mondata megmosolyogtatott.

Félóra séta után egy raktár épülethez értünk. Kívülről nem nézett ki túl bíztatóan. Színét a nap kifakította, a festék helyenként lepattogzott és néhol még a rozsda is kikezdte. A bejárat, egy óriási, vas tolóajtó, kissé elvolt húzva. Bentről indulatos beszélgetés hallatszott ki. Jimin belesett a résen. A látottaktól eddig nyugodt arcvonásai megfeszültek.

-           Tae, maradj itt vele. – Mondta mielőtt belépett az épületbe. Nem tudtam eldönteni, hogy védelmezőm tisztában van-e azzal, ami ott bent történik, én természetesen semmit nem értettem. Annyi leesett, hogy nem feltétlenül bájcsevegés folyhat oda bent, ha Jimin is úgy döntött, hogy csatlakozik hozzájuk. Mellesleg komoly ábrázatuk sem volt valami megnyugtató, főleg, hogy Tae egész úton mosolygott. Ez a hirtelen komolyság és idegesség új volt tőle.

Kicsit arrébb sétáltunk a raktár melletti füves területre. Percek teltek el. Taehyung idegesen fel-alá sétálgatott mellettem. Amilyen virgonc volt, kínszenvedés lehetett neki kvázi egyhelyben maradni és rám vigyázni, vagyis semmit sem csinálni, mikor legszívesebben ő is bement volna Jimin után. Ekkor egy lövés hangja, zavarta meg a levegő csendjét. Megdermedtem. Tae megállt, fejét a raktár felé kapta. Csönd volt. Elindult az épület irányába, természetesen követtem. A szívem másodpercről, másodpercre gyorsabban vert. Éreztem, hogy valami nincs rendben és aggodalmamat csak növelte, hogy tudtam, Namjoon is ott van bent. Őrzőm hirtelen megállt és megfordult, így majdnem neki mentem a hirtelen cselekvéstől.

-           Eszedbe se jusson követni! Menj a raktár mögé. Ott nincs kijárat. Ha bármi történne, ott nem tudnak kijutni. Plusz jelen helyzetben, ez tűnik a legbiztonságosabb helynek. Akármi történjék is, el ne mozdulj onnan! – Bólintottam. A tenyerem izzadt, a pulzusom az egekben volt, a folyamatosan termelődő adrenalintól.

Amúgy se tudtam volna hova elfutni. A létesítmény mögött egy erdő terült el. Csak oda tudtam volna elmenekülni, ha nagyon eldurvult volna a helyzet. Neki dőltem a falnak. Becsuktam a szemem és imádkoztam, hogy minden rendben legyen. Hogy akármi is történjen odabent, oldják meg erőszak nélkül. Imáim nem találtak meghallgatásra. Alig pár perc múlva fegyverropogást és dulakodást hallottam elölről. Páran fájdalmukban ordítottak. Szám elé kaptam a kezem. Csöndben kell maradnom. Fegyver és harci tudás nélkül, ez jelentheti az életben maradásom feltételét, ha esetlegesen nem Namjoon-ék győznek. A lövöldözés tartott még, amikor léptek hangjára lettem figyelmes, ráadásul mindkét oldalról. Szívem a torkomban dobogott, lüktetett a vér a fülemben. Biztos voltam benne, hogy meghalok. Hogy életem utolsó másodperceit élem át. Fegyvertelenül, védtelenül vártam, hogy a gyorsuló léptek gazdái megtaláljanak és végezzenek velem. A két ember pontosan egyszerre érkezett meg.

-           Basszus Jimin! A frászt hoztad rám! – Kiáltotta egy hang jobb oldalról. Mikor oda néztem egy vörös hajú fiút pillantottam meg, amint leengedte fegyverét. – Mégis, hogy a jó büdös életbe jutott eszedbe őt is ide hozni?!!

Baloldalon Jimin állt. Karjával megtörölte izzadt homlokát, oldalával neki dőlt a raktár falának. Mindketten erősen kapkodták a levegőt.

-           Hoseok, lehetne, hogy ezt ne itt és most beszéljük meg?

-           Aiisshh! Csezd meg Park Jimin! – Fegyverével a falba ütött. – Rendben, nem bánom, úgy sem velem kell majd e miatt elszámolnod. Elsődleges feladatunk, hogy épségben kijuttassuk innen. A Főnök azt mondta, hogy ha bántódása esik, akkor nekünk is.

Hirtelen csönd lett. Nem szóltak a fegyverek, csak a sebesültek nyöszörgő hangjait lehetett hallani. Jimin és Hoseok összenéztek. Srégen elém álltak, fegyvereiket készenlétben tartva, vártak. Fémes dobbanásokat hallottunk, amik az épület tetejéről jöttek. Pár másodperc múlva elnémultak. Hirtelen, szinte a semmiből, egy hatalmas ugrással már előttünk is termett.

-           Hála Istennek! – Sóhajtott fel egyszerre Jimin és Hoseok. Rapmonster volt az. Lassan megfordult.

-           Én még nem hálálkodnék neki. – Tekintete komor és sötét volt. Ahogy rám nézett kissé megenyhült. Még sose láttam ilyennek. Fegyveréről csöpögött a vér, egész kis tócsa alakult ki alatta. – Ti ketten. Menjetek előre segítsetek a többieknek rendet rakni és eltakarítani.

A két fiú nagyot nyelve bólintott. Mikor eltűntek, hozzám lépett és ölbe vett, úgy, mint egy mennyasszonyt szokás.

-           Namjoon, erre semmi szükség, jól vagyok.

-           Tudom. És csak ez az oka annak, hogy azt a két fajankót életben hagyom. Viszont a következőket nem szeretném, ha látnád. Ráadásul minden eléggé… Eléggé piszkos ahhoz, hogy sétálj. Szóval kapaszkodj belém, csukd be a szemed és csak akkor nyisd ki, ha szolók, rendben? – Lenézett rám. Bólintottam. Karjaimat nyaka köré fontam, arcom belefúrtam a mellkasába. Pólója füst, vér és izzadság szag keverékét árasztotta.

Elindult velem. Ahogy közelebb értünk a tett helyszínéhez, annál inkább lehetett érezni a levegőben terjengő lőpor kellemetlen szúrós szagát, csípte az orrom. Még jobban hozzá bújtam. Teste melege és ölelése megnyugtatott.  Fél perc múlva talpra állított.

-           Még ne nyisd ki a szemed. Itt vagyunk a kocsimnál, haza viszlek. – Kinyitotta az ajtót, segített beszállni és bekötni az övet. Miután ő is be ült, még ketten csatlakoztak hozzánk. Sejtettem, hogy kik azok. 

Pár percig néma csendbe burkolózott az autó, miközben mentünk. A csendet végül Namjoon törte meg.

-           Most már kinyithatod a szemed. – Ránéztem. Idegesnek tűnt. Hátra fordultam. Azokkal találtam szembe magam, akikre számítottam. – Hol futottál bele Tae-be és Jimin-be?

-           A varroda előtt. Említették, hogy épp hozzád indultak.

-           És te ezért úgy döntöttél, hogy mivel hozzám jönnek, telefonálás helyett, inkább velük tartasz! Szerinted, miért mondtam, hogy hívj?! – Lesütöttem a szemem.

-           Hyung… Ez nem az ő hibája…

-           Még jó, hogy nem az ő hibája Park Jimin! Ez az egész k*rvára a ti hibátok!! – Ütött bele a kormányba. – A francba! Nagyon jól tudtátok, mind a ketten, hogy kivel tárgyalok délután!

-           Igen, de azt mondtad, hogy nem lesz balhé! – Hárított Tae.

-           Nem, én azt mondtam, hogy ha lehet, akkor balhé nélkül fogjuk elintézni!

-           És mégis honnan kellett volna tudnunk, hogy ez lesz belőle?!! Hidd el, ha tudtuk volna, eszünk ágába se jutott volna oda vinni (Y/N) -t! – Üvöltött Jimin. Namjoon szorítása erősödött a kormányon, állkapcsa megfeszült, de nem szólt semmit. Leállította a motort. Megérkeztünk.

Velem együtt Joonie is kiszállt a kocsiból. A másik két fiúra vetettem egy szomorú pillantást és eltátogtam nekik egy bocsánatot, mire halvány mosoly jelent meg az arcukon. Szőke hercegem már az ajtóban várt.

-           Namjoon, bocsánatot szeretnék kérni, amiért nem hívtalak fel. Meg azért is hogy velük mentem. Ne haragudj rájuk. Én akartam velük menni. Láttam Jimin-en, hogy nem szívesen visz magukkal, de azt hittem más oka van. Nem gondoltam, hogy ez lesz belőle.

-           (Y/N), hiszen mondtam, hogy mivel foglalkozom. Veszélyes szakmám van, már, ha lehet ezt egyáltalán szakmának nevezni. Tehát oka van annak, ha azt mondom, hívj, ahelyett, hogy találkozzunk.

-           Rendben, észben tartom.

-           A francba, meg sérülhettél volna! És ha Hoesok és Jimin helyett valaki más talál rád?!! Meg is halhattál volna!

-           Igen, de nem így történt. –Közelebb léptem hozzá és megöleltem.

-           Nem érted. Nem mindig mi győzünk… Nem leszek…  Nem leszünk képesek mindig megvédeni.

-           Akkor tanítsd meg, hogy hogyan védjem meg magam. – Elhúzódott. Kezeit a vállaimra tette és mélyen a szemembe nézett.

-           Tényleg bele akarsz ebbe bonyolódni?

-           Igazság szerint nem. Viszont ez a munkád. És bár nem ismerjük régóta egymást, de kedvellek és szeretnélek jobban megismerni. Ha ehhez az kell, hogy önvédelmi órákra járjak vagy meg kell tanulnom fegyvert használni, ám legyen. Ez engem nem tart vissza. Persze csak ha te is szeretnéd.

-           Ez… Ez néha még ennél is veszélyesebb lehet… - Szemeiben aggódás csillogott.

-           Szeretnéd, Namjoon?

-           Persze hogy szeretném! Amióta csak meg láttalak, mást sem szerettem volna, csak hogy az életem részévé válj! Hogy az én részemmé válj… De… De nem tudsz rólam mindent! Nagyon rossz dolgokat tettem és valószínűleg kell is még tennem. Nem vagyok egy jó ember (Y/N) … Ezek sem tántorítanak el?

-           Ezt az előbb történtek után kérdezed? – Mosolyodtam el. – Nem. Nem tántorítanak el.

Lábujjhegyre álltam és egy puszit nyomtam az arcára. Ha jól láttam, kissé elpirult. Zavartan megköszörülte a torkát.

-           Nos… Ezt… Ezt még megbeszéljük. Lassan későre jár bekellene menned…

-           Akkor ez az első napunk? – Felnevetett.

-           Ilyen első napot szeretnél? Inkább menj, mielőtt kikapsz a nénikédtől.

Kinyitottam a bejáratiajtót, de rögtön be is csuktam, majd pár lépést elhátráltam tőle. Namjoon kérdőn nézett rám.

-           Mi a baj? – Kérdezte.

-           Van valaki a konyhában.

-           Ki? Ismered?

-           Egy férfi. Nem fogalmam sincs, hogy kicsoda. Em nénit sem láttam.

A helyzetet látva Tae és Jimin is kiszállt a kocsiból.

-           Előre megyek. Ti fedezzetek és legyetek készenlétben. (Y/N) te maradj mögöttük. – Namjoon óvatosan a kilincsért nyúlt, de az ajtó hamarabb kinyílt, mint várta. A nénikém pedig három fegyver csövével nézett farkasszemet.

Senki sem mert megmozdulni. Em néni arcából kiszökött a vér. Pár másodperc után összeesett. Elájult.

Írta: Vizvári Csenge